A szakképzési hozzájárulás csökkentése
A szakképzési hozzájárulás csökkentése
Főszabály szerint a szakképzési hozzájárulás mértéke a szakképzési hozzájárulás alapjának 1,5 százaléka. Az alábbi esetekben – mint főszabály alóli kivételek – azonban lehetőség van a szakképzési hozzájárulás csökkentésére:
1.) Szakképzési munkaszerződés esetén alkalmazható csökkentés
A szakképzési munkaszerződés a tanuló vagy a képzésben részt vevő személy, illetve a duális képzőhely között határozott időtartamra kötött szerződés, amellyel a felek között munkaviszony jön létre.
A szakképzési hozzájárulás pedig a fenntartói megállapodással vagy együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézménnyel tanulói jogviszonyban álló tanulónként, illetve felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személyenként a szakirányú oktatás arányosított önköltsége alapján az egy munkanapra vetített mérték és az adóév munkanapjai számának szorzataként számított összeggel csökkenthető.
2.) Tanulószerződés esetén alkalmazható csökkentés
Tanulószerződés gyakorlati képzés szervezése céljából az iskolai rendszerű szakképzésben magyarországi székhellyel működő köznevelési intézményben, iskolai oktatás keretében részt vevő tanulóval volt köthető. Az új szakképzési törvény azonban már csak kifutó jelleggel engedi a tanulószerződés megkötését: a 2020. május 31. előtt létesített tanulói jogviszonyban lévő tanulóval még lehetséges tanulószerződés kötése, a 2019. december 31. napján hatályban volt előírásoknak megfelelően.
A szakképzési hozzájárulás csökkentésére ebben az esetben a szakképzési munkaszerződés esetén alkalmazható csökkentés szabályai az irányadóak.
3.) Hallgatói munkaszerződés alapján folyó gyakorlati képzés esetén alkalmazható csökkentés
A felsőoktatában résztvevő hallgató a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen, a képzési program keretében, illetve a képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlat vagy gyakorlati képzés során az intézményben, az intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső vagy belső gyakorlóhelyen, illetve a képzési programhoz nem kapcsolódóan, a felsőoktatási intézmény alaptevékenysége körében a felsőoktatási intézményben vagy a felsőoktatási intézmény részvételével működő gazdálkodó szervezetben hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát.
A szakképzési hozzájárulás hallgatónként a 2011. évi CCIV. törvény duális képzés arányosított alapnormatívája alapján az egy munkanapra vetített mérték és az adóévben ténylegesen teljesített képzési napok számának szorzataként számított összeggel csökkenthető.