Az oltás munkáltatói kötelezővé tételének velejárói
Az oltás munkáltatói kötelezővé tételének velejárói
Mostanra már széles körben ismert, hogy a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X. 28.) Korm. rendelet által a Kormány lehetővé tette a munkáltatók számára, hogy munkavállalóik vonatkozásában a munkavégzés feltételeként előírják az SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás felvételét. Ezen intézkedés megtételére a munkáltatók a rendelet alapján kizárólag abban az esetben jogosultak, ha az oltásra kötelezés munkavállalóik biztonsága érdekében szükséges. A munkáltató tehát köteles az oltás kötelező elrendelését megelőzően a biztonságos munkavégzés feltételeinek más úton történő biztosíthatóságára kiterjedő belső vizsgálatot lefolytatnia, ha az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményei másképp is megteremthetők, utóbbi megoldást kell alkalmazni. Az előzetes vizsgálatot, illetve annak eredményeit javasolt megfelelően dokumentálni, felkészülve a később esetlegesen felmerülő jogvitákra.
A rendelet nyomán a munkáltatók döntéskényszerbe kerülnek, éljenek-e a rendelet adta lehetőséggel és tegyék kötelezővé az oltakozást, vagy a munkavállalóik biztonságát a járványhelyzet alatt más módon vállalják biztosítani? A kérdés a tekintetben sürgető, hogy ha a munkáltató nem dönt hamarosan az oltás előírásáról, később ezt jogszerűen már nem feltétlenül teheti meg. Ennek gyakorlati oka, hogy ha a munkáltató az addig terjedő időszakban tudja úgy szervezni a munkát, hogy a munkakörülmények a munkavállalók egészségét ne veszélyeztessék, a megoldás alkalmazása továbbra is elég lehet, az oltás elrendelése valószínűleg nem szükséges, így nem is jogszerű. Ha azonban a választott egyéb módszerek idővel hatástalannak bizonyulnak, más megoldás pedig már nem kínálkozik a munkáltató számára, az oltást – hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények biztosítására vonatkozó kötelezettségét teljesítse – a munkavégzés feltételeként kötelezővé kell tennie.
Munkáltatói részről érdemes szem előtt tartani, hogy az oltakozni nem hajlandó munkavállalók munkaviszonya az oltás kötelezővé tétele esetén sem szüntethető meg azonnal. Az oltás kötelező volta ellenére azt fel nem vevő munkavállalókat a munkáltató az erre nyitva álló határidő lejárát követően először fizetés nélküli szabadságra köteles küldeni, felmondás csupán 1 év elteltét követően közölhető a munkavállalóval. Valószínűsíthető tehát, hogy még ha a veszélyhelyzeti rendelet maga erre lehetőséget is ad, a gyakorlatban munkáltatói felmondásra csekély számban kerül majd sor. A munkáltatónak figyelmét emiatt előnyösebb inkább a fizetés nélküli szabadság szabályaira fordítania, hiszen az oltás elrendelését követően a munkaviszonyban lévő, ám aktívan munkát nem végző munkavállalók száma megugorhat.
A rendelet nyomán a munkaerőpiac vélhetően átrendeződik majd, hiszen az oltást felvenni nem kívánó munkavállalók fizetés nélküli szabadságuk ideje alatt olyan munkáltatóknál vállalnak majd munkát, ahol oltás nélkül is dolgozhatnak. Ez a munkavállaló számára versenytilalmi megállapodás megkötésével – ez csupán a munkaviszony megszűnését követő időre írhat elő korlátozást –, illetve egyéb módon sem tiltható meg. Munkajogi szempontból a munkavállalás egyetlen korlátja, hogy a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt, így fizetés nélküli szabadsága időtartama alatt is köteles a munkáltató gazdasági érdekeit szem előtt tartani, azokat magatartásával nem veszélyeztetheti. Következésképpen a munkavállalás a fizetés nélküli szabadságát töltő munkavállaló számára a munkáltató versenytársánál tilos, mással azonban bármely munkakörben munkaviszonyt létesíthet. Az oltást előíró munkáltatók számára kockázatot jelenthet az a tény is, hogy a munkavállaló munkaviszonyát indoklás nélkül fizetés nélküli szabadsága tartama alatt is felmondhatja, így nincs jogi garancia arra, hogy a munkavállaló a járványhelyzet megszűnését követően visszatér a munkavégzéshez.
Mindezek alapján az oltás előírását illetően javasolt és szükséges körültekintő, minden körülményre kiterjedően mérlegelt munkáltatói döntést hozni, és a döntés következményeire lehetőség szerint felkészülni.