Filmipari statiszták foglalkoztatása
Filmipari statiszták foglalkoztatása
Magyarországon az utóbbi időben nem csupán magyar, de külföldi produkciók forgatása is nagy számban zajlik. A legtöbb mozgókép elkészítéséhez a szakmai stáb mellett statisztákra is szükség van, egy film, reklámfilm vagy sorozat forgatása kapcsán az ő foglalkoztatásukat illetően ugyanúgy javasolt körültekintően eljárni és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul megtartani, mint a kiemelt szereplők, stábtagok tekintetében.
A statiszták rendszerint alkalmi foglalkoztatása kapcsán speciális szabályok érvényesülnek, melyek az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényben (a továbbiakban: Efo. tv.) kerülnek meghatározásra. A filmipari statisztákra vonatkozó szabályozás több ponton eltér az önmagában speciális, egyszerűsített foglalkoztatásra irányadó szabályozástól is, ezért a statiszták esetében érvényesülő különös szabályok ismerete felértékelődik.
Filmipari statisztának az a 3711 FEOR számmal azonosított foglalkozásúnak minősülő természetes személy tekinthető, akinek tevékenysége a filmalkotás elkészítésében való kisegítő (pótolható) jellegű részvételre irányul és akinek e tevékenységből származó napi nettó jövedelme nem haladja meg a 18 000 forintot [Efo. tv. 2. § 8. pont és 4. § (2) bekezdés]. Ahhoz tehát, hogy egy mozgókép elkészítésében közreműködő személy filmipari statisztának minősüljön tartalmi szempontokat is szem előtt kell tartani, azaz szükséges, hogy a statiszta részvétele pótolható, illetve személye cserélhető legyen. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni mennyiségi szempontokra is, a statiszta által realizált napi nettó jövedelem – vonatkozzon az akár 1 akár 12 órányi munkára – meghatározott nettó mértéket nem haladhat meg.
Amíg az egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalók létszámára tekintettel, illetve az Efo. tv. szigorú létszámkorlátot határoz meg [Efo. tv. 1. § (2)-(4) bekezdés], addig a filmipari statiszták vonatkozásában ilyen megkötés nem érvényesül [Efo. tv. 1. § (4a) bekezdés]. A mozgóképgyártó átlagos statisztikai létszámától függetlenül bármennyi filmipari statisztát foglalkoztathat, sem napi sem éves létszámkorlát nem érvényesül.
Amennyiben a foglalkoztatott statiszta vonatkozásában a fenti követelmények teljesülnek, a munkáltató által a filmipari statiszta foglalkoztatására tekintettel fizetendő közteher naptári napi mértéke a munkavállaló jövedelmének mértékétől függetlenül 4000 Ft [Efo. tv. 8. § (2) bekezdés]. Amennyiben a filmipari statiszta foglalkoztatója e közterhet megfizeti, szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, rehabilitációs hozzájárulás megfizetésére már nem köteles. Emellett a statisztának sem kell személyi jövedelemadót társadalombiztosítási járulékot sem fizetni, emiatt a munkáltató sem kötelesszemélyi jövedelemadó-előleget levonni a statiszta munkabéréből [8. § (3) bekezdés].
A filmipari statiszták adózása a többi egyszerűsített foglalkoztatás keretében foglalkoztatott munkavállalóétól annyiban eltér, hogy a filmipari statisztának a többi egyszerűsített foglalkoztatásban résztvevőtől eltérően nem kell jövedelmet megállapítania és bevallást benyújtania akkor sem, ha jövedelme meghaladja az egyszerűsített foglalkoztatás naptári napjainak száma és az adóév első napján érvényes minimálbér vagy a garantált bérminimum napibérként meghatározott összege 130 százalékának szorzatát [9. § (4) bekezdés].
Habár Magyarországon gyártott mozgóképek esetén a külföldről érkező statiszta közreműködése épp a feladatok jellege, illetve a pótolhatóság miatt ritkának mondható, esetenként erre tekintettel is felmerülhet igény. Fontos tudni, hogy míg a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők bejelentési kötelezettség teljesítésének terhe mellett foglalkoztathatók Magyarországon filmipari statisztaként, addig harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatására az Efo. tv.-ben meghatározott filmipari statisztákra vonatkozó speciális szabályok szerint – a bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy kivételével – nem kerülhet sor [Efo. tv. 5. § (1) bekezdés]. Harmadik országbeli állampolgár filmes produkcióban egyszerűsített foglalkoztatás keretében nem vehet részt, esetében a foglalkoztatás egyéb rendelkezésre álló formái közül kell megtalálni a legmegfelelőbbet.