Távmunkával kapcsolatos változások
Távmunkával kapcsolatos változások
A 2021. július 3-i hatállyal változott a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti kormányrendelet. A módosítás alapján a távmunka fogalma, annak munkajogi szabályozása, valamint a munkavédelmi tárgyú rendelkezések egyaránt megváltoztak, míg a távmunkára tekintettel adómentesen juttatható költségtérítés szabályainak kiegészítése a hosszútávú alkalmazhatóságot hivatott megalapozni. Jelen bejegyzésünk a távmunka szabályozásának változásait munkajogi szempontból tekinti át.
A távmunka szabályait tartalmazó veszélyhelyzeti kormányrendelet rendelkezéseit az Mt. vonatkozó rendelkezései helyett szükséges alkalmazni, ezáltal az Mt. távmunkára vonatkozó szabályai egyelőre határozatlan időre hatályon kívül kerültek.
A veszélyhelyzeti szabályozás alapján távmunkának minősül, ha munkavállaló munkát akár a munkaidő egy részében, akár annak egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végez. Az Mt. rendelkezéseitől eltérően tehát nem követelmény, hogy a munkavállaló munkáját számítástechnikai eszköz által végezze és munkája eredménye elektronikus úton kerüljön továbbításra a munkáltató felé. A veszélyhelyzeti szabályozás alapján távmunka keretén belül foglalkoztatható bármely munkavállaló, aki legalább részben nem a munkáltató telephelyén dolgozik, így akár egy buszsofőr, fuvarozó, keményseprő vagy rendezvényszervező is. Ami a munkáltató telephelyétől eltérő helyen történő munkavégzést illeti, a rendelet meghatároz egy minimális egyharmados arányt, azonban tekintettel az eltérést megengedő szabályozásra, távmunkának minősíthető minden olyan munkaviszony, amely keretében a munkavállaló, ha elhanyagolható ideig is, de nem a munkáltató telephelyén dolgozik.
Amennyiben a felek a távmunkavégzés kapcsán ettől eltérően nem állapodnak meg, a távmunkavégzés során a munkáltató utasítási joga a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki. Az e szabályoktól való eltérés szándékát a feleknek nem szükséges munkaszerződésükbe foglalniuk, erre egy attól elkülönülő megállapodás keretén belül is lehetőségük van. Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a távmunka alkalmazásával a munkavállaló munkarendje nem válik automatikusan kötetlenné, ha a munkáltató ennek alkalmazását preferálja, a munkaidő-beosztás jogát továbbra is írásban engedheti át a munkavállaló részére.
A kormányrendelet alapján arról, hogy a munkavállaló távmunka keretében kerül foglalkoztatásra, a munkaszerződésben rendelkezni kell. Mindazonáltal a rendelet ettől a szabálytól is megengedi az eltérést, ennek megfelelően álláspontunk szerint a távmunka szabályai alkalmazhatók a munkaszerződés erre vonatkozó módosítása nélkül is. Ugyanakkor mindenképpen javasolt a munkaszerződést megfelelően módosítani abban az esetben, ha a munkáltató a telephelyén történő munkavégzés lehetőségét teljes mértékben megszünteti pl. a továbbiakban nem tart fenn irodát, illetve akkor, ha a távmunkavégzésre tekintettel a munkáltató adómentes költségtérítést kíván fizetni a munkavállaló részére, mivel utóbbinál ez feltétel lesz.
A távmunkára tekintettel juttatható költségtérítés szabályai érdemben nem változtak, csupán arra az esetre tekintettel kerültek kiegészítésre, ha a veszélyhelyzet 2022-ben is fennállna. Amennyiben ez megtörténik és a rendelet továbbra is hatályban marad, az adómentesen fizethető költségtérítés maximális összege az adóév első napján érvényes minimálbér 10%-ának felem majd meg.